elon musk

Gyorsabban tölthető akksikat tervez közösen a Tesla és a CATL

Gyorsabban tölthető akksikat tervez közösen a Tesla és a CATL

A CATL új, gyorsabban tölthető akkumulátorok fejlesztésén dolgozik a Teslával, miközben Elon Musk cége egy 25 ezer dolláros elektromos autó piacra dobásával erősítené piaci pozícióját az erősödő verseny közepette. A CATL további autógyártókkal is együttműködik és globális terjeszkedésre törekszik, figyelembe véve a geopolitikai kihívásokat - közölte a Bloomberg.

Ütik-verik a Teslát, jó lehetőségekből azonban így sincs hiány!

Ütik-verik a Teslát, jó lehetőségekből azonban így sincs hiány!

Tavaly az év egyik legjobb sztorija volt a tőzsdén a Tesla. A befektetők kezdetben ugyan meglehetősen örültek az árháborúnak, de az az év végére komolyan visszaütött a cégnek. Elon Muskék ráadásul már januárban jóval lassabb bevételnövekedésre figyelmeztetettek, ennek fényében pedig nem is meglepő, hogy ütik-vágják a Teslát, az viszont már annál inkább, hogy még ennek ellenére is milyen magas árazási szorzón forognak a vállalat részvényei, nem csak az autógyártókhoz, hanem a legnagyobb amerikai cégekhez képest is. Ennek apropóján megnéztük, hogy mit mutatnak most a grafikonok, a meglehetősen megcsappant befektetői kedv ellenére pedig vannak is jó lehetőségek a Teslában.

Ketamint fogyaszt Elon Musk - Ez is a Tesla befektetőinek érdekeit szolgálja

Ketamint fogyaszt Elon Musk - Ez is a Tesla befektetőinek érdekeit szolgálja

Elon Musk a CNN korábbi műsorvezetőjének, Don Lemonnak adott interjút, amiben többek között arról is beszélt, hogy ketamint fogyaszt, ami enyhíti a rossz hangulatú időszakokat, és a Tesla, valamint a többi, általa vezetett vállalat befektetőinek érdekeit szolgálja, írja a Bloomberg.

Eltűnt Elon Musk szuperrakétája

Eltűnt Elon Musk szuperrakétája

Elvesztette a SpaceX a kapcsolatot a Starshippel, azzal az űrjárművel, melyet Elon Musk cége a „világ legerősebb rakétájának” nevezett.

Újabb pofont kapott a Tesla - 3 éve nem volt ilyen rossz a helyzet

Újabb pofont kapott a Tesla - 3 éve nem volt ilyen rossz a helyzet

Tovább romlott ma a Tesla elemzői megítélése, mivel a vállalatot követő újabb szakember hívta fel a figyelmet az eladásokat érintő kockázatokra, emellett kevésbé hatékonyként jellemezte az árcsökkentési stratégiát, amellyel a kereslet fellendítése a vállalat célja - írja a Yahoo Finance. Ezzel a részvényre vonatkozó vételi minősítések aránya 2021 áprilisa óta a legalacsonyabbra esett.

Váratlan lépésre szánta el magát Elon Musk

Váratlan lépésre szánta el magát Elon Musk

Nyílt forráskódúvá, azaz szabadon felhasználhatóvá teszi Elon Musk a tulajdonában álló xAI mesterséges intelligencia start-up által piacra dobott Grok chatbotot - jelentette be hétfőn a milliárdos.

Micsoda? Veszteséges lesz a Tesla?

Micsoda? Veszteséges lesz a Tesla?

Az egyik legismertebb autóipari elemző, a Morgan Stanleynél dolgozó Adam Jonas adott ki friss elemzést a Tesláról. Jonas véleményére sokan figyelnek, ezért is érdemes megnézni, mit gondol az amerikai autógyártóról.

Sem Trumpot, sem Bident nem pénzeli idén Elon Musk

Sem Trumpot, sem Bident nem pénzeli idén Elon Musk

Elon Musk bejelentette, hogy sem Donald Trump republikánus, sem Joe Biden demokrata elnökjelöltnek nem nyújt anyagi támogatást az idei amerikai elnökválasztás során.

Csúnyán visszavágott Elon Musknak az OpenAI, kínos levelek kerültek elő

Csúnyán visszavágott Elon Musknak az OpenAI, kínos levelek kerültek elő

Elon Musk a múlt héten beperelte a ChatGPT-t fejlesztó OpenAI vezetőit, Sam Altman vezérigazgatót és Greg Brockman elnököt. A milliárdos azt állítja, a startup eltért eredeti küldetésétől, hogy felelős mesterséges intelligenciát építsen, és a legnagyobb befektetőjének, a Microsoftnak a lekötelezettjévé vált. Az OpenAI most egy blogbejeghyzésben vágott vissza Musknak, melyben felfedik, hogy a milliárdos sikertelenül próbálta meg a vállalatot a Tesla révén felvásárolni - számolt be a Bloomberg.

Elon Musk beperelte a ChatGPT-t gyártó céget

Elon Musk beperelte a ChatGPT-t gyártó céget

Elon Musk beperelte a ChatGPT-gyártó OpenAI-t és annak vezérigazgatóját, Sam Altmant, hogy feladták a vállalat eredeti küldetését, hogy non-profit módon mesterséges intelligenciát fejlesszenek az emberiség javára, írja a Reuters.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyik napról a másikra felsorakozott a kínai hadsereg – Nyakunkon a következő nagy háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.